Meggyőződésünk, hogy a már oly sokat emlegetett fogyasztói kulturális generációváltást csak úgy sürgethetjük, hogy a fiatalabb nemzedékhez juttatjuk el mindazt az ismeretet, mely képessé teszi őket arra, hogy magabiztosan jogaiknak és kötelezettségeiknek tudatában váljanak az európai fogyasztói társadalom részévé.
Az Egyesület több hazai felsőoktatási intézménnyel együttműködésben indított el fogyasztóvédelmi ismeretek oktatását, valamint a fiatalabb generáció tagjait célozza meg középiskolai oktatás keretében, a célcsoportot jobban érintő szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ismeretek kísérleti jellegű oktatásával.
Meggyőződésünk tehát, hogy a fogyasztói szemléletváltásban akkor érhetünk el hosszútávon hathatós eredményeket, ha felismerjük és kiaknázzuk a fogyasztóvédelmi szervezetrendszer szereplőiben, valamint a tájékoztatás alternatív lehetőségeiben rejlő adottságokat, valamint összehangoljuk ezek tevékenységét. Munkánk során sohasem vehetjük figyelmen kívül, hogy fogyasztóvédelmi szervezetként egy meghatározott társadalmi csoport érdekeinek érvényesítését segítjük, azonban a gazdasági élet szereplőivel is harmonikus kapcsolat kialakítását célozzuk, hiszen az általunk fogadott panaszok és jelzések egyfajta visszacsatolásként szolgálhatnak a piac szereplőinek, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy szolgáltatásaikat a legmagasabb színvonalon nyújthassák.