„Így fogyasztunk mi”- Életképek napjaink fogyasztói társadalmából
A mai napon nyílt meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) által meghirdetett „Így fogyasztunk mi”- Életképek napjaink fogyasztói társadalmából című fotópályázatának kiállítása, mely a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1051 Budapest, Szent István tér 15.) tekinthető meg 3 hétig. A kiállítás 54 alkotása a későbbiekben több nagyvárosban is megtekinthető lesz, melyek pontos részleteiről az érdeklődők a http://www.fome-art.mediacenter9.hu tájékozódhatnak.
A megnyitón részt vett Wittich Tamás az NFH főigazgatója, aki nagy örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Elmondta, hogy bár mindenki más szemmel nézi a képeket, és más-más jut eszébe azokról, de reméli, hogy azok tanulsággal szolgálnak minden érdeklődő számára.
A megnyitó és a kiállítássorozat ajánló gondolatait a FOME elnöke, dr. Hajnal Zsolt mondta el:
„A fotópályázat- és kiállítás alapgondolatának megszületésekor az a kíváncsiság játszotta a legnagyobb szerepet, mely arra késztet bennünket, hogy fogyasztói társadalmunk jellemvonásait, élethelyzeteit nem mással, mint magával a fogyasztó szemével érzékeltessük.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületénél a fogyasztó érdekek mindennapi képviselete és megjelenítése során folyamatosan kutatjuk a közlés azon formáit, amelyek a hagyományostól eltérő módon, eddig meg nem szólított fogyasztó rétegeknek képes üzenetet közvetíteni. Ebbéli lelkesedésünk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által gondos támogatókra talált, amely együttműködésnek köszönhetően megszületett a fotópályázat és kiállítás.
A pályázatra beérkezett több száz műből díjazásra és kiállításra érdemesnek talált alkotások jól tükrözik napjaink fogyasztói társadalmának karakteres vonásait, előnyös és árnyoldalait, humoros, groteszk, vagy megdöbbentő jellegzetességeit.
A kiállított műveket szemlélve elveszettnek hitt emlékképeket és hangulatokat idézhetünk fel lelki szemeink előtt, ugyanakkor a globalizáció és modern fogyasztói társadalmakat jellemző stigmák okozta felismerésekről is nehezen tudunk szabadulni. A fotógráfus lencséjén keresztül jelenik meg a már hungaricumnak tekinthető szomorúan humoros, de tipikusan reális, a művészi és eseményközpontú ábrázolásmód.
A beérkezett pályaművekkel több állomásos kiállítás-sorozat keretében ismerkedhet meg a nagyközönség.”
Az ajánló gondolatok után Janecskó Kata zsűritag gratulált a nyertes pályázóknak.
helyezett: Krajnik István Megszaladás című sorozata
helyezett: Marcali Gábor Fogyasztás? És Jut mindenkinek? című felvételei
helyezett: Salamon László Természeti állapot című felvétele
zsűri különdíjas: Szabó Márta Hónap végén című felvétele
A képek és a kiállításra szánt pályázati fotók a Múzeum épületén és a vándorkiállításon túl megtekinthetőek a http://www.fome-art.mediacenter9.hu honlapon.