Fogyasztóvédők a Campus Fesztiválon
Debrecen, 2008. július 25. Nyerhetünk fogyasztóvédelmi kvízen, de akár magunk is ellenőrökké válhatunk egy időre: rendhagyó fogyasztóvédelmi programokkal találkozhatunk a debreceni Campus fesztiválon. A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének programjain akárki részt vehet.
Számos érdekes programmal színesíti Debrecen nyári fesztiválját a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete. A Civil Agórán megtalálható Fogyasztóvédők összefogtak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, s közösen indítanak bemutató ellenőrzéseket a fesztivál területén. Az ellenőrzések során akárki megismerheti a fogyasztóvédők munkáját, láthatja, hogy pontosan mit vizsgálnak tevékenységük során, s hogy vétség esetén a kereskedő milyen szankciókkal számolhat.
A program nem a kereskedők ellen irányul, hiszen a fesztivál előtt pontosan tájékoztatva lesznek a követelményekről annak ellenére, hogy azok betartása jogszabályi előírás. A cél a jogkövető magatartás elősegítése úgy, hogy közben a tudatos fogyasztói gondolkodás is fejlesztésre kerüljön. A megkeresett és „ellenőrzött” kereskedők többsége pozitívan fogadta a programot, egyetlen kivétellel, aki úgy gondolta, erre a sok vendég kiszolgálása mellett nem lesz ideje.
Hajnal Zsolt, a FOME elnöke elmondta, a vezetett ellenőrzések naponta 14:00-kor indulnak a FOME sátrából. Az ellenőrzéseken felül egész nap nyereményekkel várják azokat, akik eredményesen töltik ki a szervezet által összeállított fogyasztóvédelmi kvízeket. Játékos gyakorlatokból tudhatjuk meg, miképpen kell reklamálni, mikor érhetünk el eredményt akkor is, ha már úgy tűnik, nincsen remény. A szervezet sátra 10-18 óráig érhető el, a fesztivál teljes ideje alatt.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületét (FOME) 52 magánszemély hozta létre, a Fővárosi Bíróság 2003. márciusában vette nyilvántartásba. A budapesti szervezet tevékenysége országos, ám központja mégis Debrecenben található. A budapesti iroda mellett több városban is állandó tanácsadó hálózattal rendelkeznek (Eger, Szombathely, Miskolc, Szolnok, Salgótarján, Debrecen). A fogyasztóvédelmi tanácsadás mellett kiemelkedő a szervezetnek a fogyasztóvédelmi oktatásban, s a fogyasztóvédelmi tudományos élet kialakításában betöltött szerepe.
Helyszín: Campus Fesztivál, Civil Agóra 10-18 óráig