Minden eddiginél többen igénylik a fogyasztóvédők segítségét
Debrecen, 2010. március 30. Több száz érdeklődő és panaszos fordult meg a Fogyasztóvédők pultjánál, a Debrecenben, 2010. március 26-28-ig nyitva tartó Utazás és Szabadidő Szakkiállításon. Olvassa el, mi a négy, az utazókat leginkább érintő probléma!
Bár a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete kiadványokkal, tájékoztatókkal készült a szakkiállításra, őket is meglepte a nagy érdeklődés. Akciós utazásokat kínáló standokat megszégyenítő volt az érdeklődők száma, csak regisztrált panaszból 250-et jegyeztek fel a hétvégén.
A kifejezetten a rendezvényre elkészült kiadvány, az „Utazásról közérthetően” című zsebkönyvből is több száz fogyott el, míg a tájékoztató szórólapokból, kiadványokból szinte nem is maradt. Sokan sajnos már megtörtént esetek miatt keresték fel a fogyasztóvédőket, akik összegyűjtötték, melyik 4 témával keresték meg őket a legtöbben.
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnöke, dr. Hajnal Zsolt szerint „igazán felhőtlen utazási élményt csak a tudatos utazó élhet át. Ha alaposan ismerjük jogainkat, tudjuk, hogy hol mit várhatunk, sokkal kevesebb kellemetlen meglepetésben lesz részünk” – nyilatkozta a szakember. A FOME elnöki posztja mellett dr. Hajnal Zsolt elnöke a Hajdú-Bihar megyei Békéltető Testületnek is, ahol számos utazási problémával találkozik. „Sajnos sokan használják ki az emberek hiszékenységét, naivitását. Az ilyen jellegű átveréseknek elsősorban az idősebb korosztály van kitéve, hiszen más kereskedelmi kultúrában nőttek fel, ahol nem találkozhattak hasonló gyakorlattal.”
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületét (FOME) 52 magánszemély hozta létre, a Fővárosi Bíróság 2003 márciusában vette nyilvántartásba. A budapesti szervezet tevékenysége országos, ám központja mégis Debrecenben található. A budapesti iroda mellett több városban is állandó tanácsadó hálózattal rendelkeznek (Eger, Miskolc, Szolnok, Salgótarján, Debrecen). A fogyasztóvédelmi tanácsadás mellett kiemelkedő a szervezetnek a fogyasztóvédelmi oktatásban, s a fogyasztóvédelmi tudományos élet kialakításában betöltött szerepe.
A Fogyasztóvédők standja az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elnyert, „A fogyasztói tudatosság növelése a civil szerepvállalás erősítésével, a fogyasztók tájékoztatása, tanácsadás és oktatás révén” című, és TÁMOP-5.5.6-08/2-2008-0011 azonosítójú program keretein állhatott fel.
Sajtókapcsolat: dr. Ottlakán Johanna budapest@fome.hu